Projektfeladatok

Szerző: Németh Tamás

Projektterv

Segédlet a Jókai-életmű projektalapú feldolgozásához

Az alábbi projektterv a hagyományos feladatok – pl. szövegalkotás, plakát- és borítóterv-készítés – mellett kiemelt szerepet szán a 21. századi diák igényeire, érdeklődésére, digitális kompetenciáira épülő, az újmédia lehetőségeit kiaknázó feladattípusoknak. A választható projektmunkák közül kettő követeli meg a mesterséges intelligencia alkalmazását, de az AI-alapú alkalmazások számos egyéb feladat megvalósítását is segíthetik. A Németh Tamás által összeállított projektterv tehát az új technológia pozitív megközelítését tükrözi, amely a mesterséges intelligencia megkerülhetetlenségét elfogadva elsősorban annak tudatos, kreatív, etikus használatára koncentrál.

Bevezetés

A projektmódszer egy téma élményközpontú feldolgozásának egyik leghatékonyabb módja. Lényege, hogy a tananyaghoz a diákok elsősorban nem a tanári ismeretátadás, hanem az önálló ismeretszerzés, az alkotómunka révén kerülnek közelebb – vagyis az adott témakör mozaikjait ők maguk illesztik össze a bemutatóórák során.

A módszer előnyei közé tartozik, hogy megszakítja az órák szokásos rendjének monotonitását, rendkívül változatossá teszi a tanórákat, a rendhagyó feladatok révén motiválja a diákokat és felkelti figyelmüket, valamint segíti a differenciálást, az egyébként rejtve maradó képességek felismerését és kibontakozását. A projektmunka elkészítése során a diák úgy érezheti, hogy sokkal inkább személyre szabott, inspiráló feladatot végez, ráadásul a projekt által megkövetelt aktivitás az ismeretek hatékonyabb, tartósabb rögzülését teszi lehetővé.

Egy téma projektalapú feldolgozása ugyanakkor nemcsak extra tanórákat, hanem hosszabb előkészítést, gondos tervezést igényel. Ezt a munkát hivatott megkönnyíteni az alábbi, részletesen kidolgozott projektterv.

Előzetes megjegyzések

Az alábbi feladatlista 36 projektmunkát tartalmaz, amelyeknek egy része (pl. borítótervezés) egyszerre több, egymástól függetlenül dolgozó tanulónak is kiadható. A leírás minden diák feladatát pontosan körülhatárolja. Erre azért van szükség, hogy az egyes feladatok ne mosódjanak össze, és így az elvégzett munka értékelése is minden esetben méltányos lehessen.

Az I–III. szekció feladatainak sorrendje a projektórák egyik lehetséges felépítését tükrözi, de számos ponton a projekt kohéziójának sérülése nélkül módosítható.

A projektmunkák komplexitása, az elkészítésükhöz szükséges idő miatt nagyon fontos, hogy a diákok jóval (lehetőleg legalább egy hónappal) a bemutatóórák előtt megkapják feladatukat. Az a legszerencsésebb, ha a feladatkiosztásban nekik is van szavuk (ez megvalósítható például úgy, hogy mindenki három feladatot választ, és ezek közül a tanár jelöli ki a véglegeset).

A feladatokat érdemes több jeggyel, előre meghatározott szempontok alapján értékelni. Jutalmazható például az idő- és tématartás, értékelhető az igényesség, a tárgyi korrektség, a kreativitás. Az egyes feladatok munkaigénye nem feltétlenül azonos. Ezt célszerű már a feladatválasztás előtt jelezni, és az értékelés/jutalmazás során is figyelembe venni.

Néhány projektfeladat külső segítséget is igényel (egy előzeteshez vagy egy fotósorozathoz kellenek szereplők stb.). Azokat a diákokat, akik a társaiknak segítve extra munkát vállalnak, mindenképp jutalmazni kell, mégpedig a munkával arányosan.

A bemutatóórákon nem minden projektmunkával lehet teljes mélységében megismerkedni (egy rövid videó például gond nélkül végignézhető, egy lejátszási listát azonban értelmetlen közösen végighallgatni), fontos ugyanakkor, hogy legalább néhány szóban minden tanuló bemutathassa a munkáját, beszélhessen a megtapasztalt élményekről, kihívásokról. Ha van rá mód, az osztályteremben érdemes kiállítani az elkészült projektmunkákat (illetve kitenni a digitális projektmunkákhoz vezető QR-kódokat).

Nagyon fontos, hogy a bemutatóórák előtt a diákoknak lehetősége legyen konzultálni a munkájukról. A konzultáció révén a tanár meggyőződhet arról, hogy a projekt jó irányba tart, a diák pedig a visszajelzések alapján tökéletesítheti munkáját.

Jókai Mór

1. Idővonal

Készíts illusztrált idővonalat, és ábrázold rajta Jókai életútjának, írói pályájának legfontosabb állomásait! Az idővonal lehet digitális vagy papíralapú is.

2. Interaktív térkép

Gyűjtsd össze Jókai életének és írói pályájának fontosabb helyszíneit, majd ábrázold azokat online térképen! Fontos, hogy minden egyes helyszínhez fénykép és rövid leírás is tartozzon.

3. Online kiállítás

Nézz utána Jókai életútjának és írói pályájának! Kutatómunkád alapján tervezz online kiállítást az író születésének 200. évfordulója alkalmából! A látogatók könnyebb tájékozódása érdekében készíts a kiállításhoz kalauzt is! A munkát kétféleképpen is megközelítheted: a, ragaszkodhatsz a Jókaihoz kötődő valódi tárgyi emlékekhez (ez alaposabb kutatómunkát igényel); b, elképzelhetsz egy olyan, ideális helyzetet, amelyben bármely tárgyi emlék hozzáférhető, akár létezik/létezett, akár nem (ez pedig nagyobb kreativitást).

4. Interjú (kétemberes feladat)

Nézz utána alaposan Jókai életének és munkásságának! Készíts fiktív, mozgóképes interjút vele, amely alapján az osztály más szemszögből is megismerheti ezt a kivételes személyiséget!

  • 1. diák összegyűjti az anyagot, megírja a forgatókönyvet, és a filmben ő a riporter
  • 2. diák felel a film technikai megvalósításáért, és eljátssza Jókait

5. Podcast

Készíts podcastot Jókai ma címmel! A podcast arra fókuszáljon, hogy mit adhat a 21. századi befogadónak, miért élő, érvényes, élvezetes olvasmány ma is Jókai! A műsorba bárkit meghívhatsz, de fontos, hogy olyan személy/ek legyen/ek, akiknek saját, lehetőleg minél szélesebb körű tapasztalatuk van Jókairól. Munkád terjedelme 25–30 perc legyen!

6. Ismeretterjesztő cikk

Végezz kutatómunkát a Jókai műveiből készült filmadaptációk témakörében! Próbálj a puszta adatokon túl minél több érdekességet összegyűjteni! Kutatásodat összegezd legalább 1000 szó terjedelmű ismeretterjesztő cikkben!

7. Emlékmű

Tervezz emlékművet az író 200. születésnapja alkalmából! Tervedet bármilyen formában rögzítheted: lehet például rajz, papírmakett, de akár digitálisan „körbejárható” háromdimenziós makett is (ilyet készíthetsz többek közt a SketchUp nevű programmal). Törekedj arra, hogy munkád végeredménye eredeti, az életművel párbeszédet folytató, Jókai jelentőségét kreatív módon tükröző alkotás legyen!

8. Közvéleménykutatás

Állítsd össze egy Jókaival kapcsolatos közvéleménykutatás kérdéssorát, és végezd is el a kutatást lakóhelyed környékén! Koncentrálj arra, hogy milyen kép él az emberekben Jókairól, mit tudnak és mit gondolnak róla, milyen sztereotípiák, pozitív vagy negatív előítéletek élnek az íróval kapcsolatban! Kutatásod eredményét ábrázold tetszőleges eszközökkel, és mutasd be rövid diasor formájában!

9. Élőben

Olvasd el Jókai naplójának 1848. március 15-ére vonatkozó részletét! Válassz egy tetszőleges közösségimédia-platformot, és számolj be az eseményekről Jókai bőrébe bújva, „élő” bejegyzésfolyamban! Használhatsz fényképeket és videókat is, de minden tartalomnak saját készítésűnek kell lennie.

Művekről

1. Plakát

Olvass utána Jókai munkásságának, és válaszd ki azokat a műveket, amelyeket az irodalmi hagyomány ma a szerző legfontosabb szövegeinek tart! Mutasd be ezeket saját kézzel illusztrált plakáton, rövid ajánló sorok kíséretében!

2. Borítóterv

Olvass utána Jókai munkásságának, és válaszd ki azt az öt művet, amelyek számodra a legérdekesebbek! Tervezz hozzájuk borítókat! Ügyelj arra, hogy terveid valóban illeszkedjenek a választott szövegekhez!

3. Illusztráció

Olvasd el a Jókai válogatott elbeszélései című kötetet! Válaszd ki öt kedvenc elbeszélésedet, és készíts hozzájuk illusztrációt!

4. Hangoskönyv

Olvasd el a Jókai válogatott elbeszélései című kötetet! Válaszd ki a tíz kedvenc elbeszélésedet, és készíts belőlük hangoskönyvet! Ne feledd, hogy projekted minősége elsősorban az előadás színvonalától függ!

5. Diavetítés

Olvasd el Jókai Egy magyar nábob című regényét! Dolgozd fel a regényt diafilm formájában! A diasorhoz saját készítésű fényképeket használj!

6. Fotóregény

Nézz utána a fotóregény műfajának, majd dolgozd fel A huszti beteglátogatók vagy A tengerszem tündére című elbeszélést ebben a formában! A forgatókönyv és a fotók egyaránt saját készítésűek legyenek!

7. Kódex

Készítsd el egy elképzelt, Jókai műveit tartalmazó középkori kódex három lapját! Te magad tervezd meg a betűtípust, és saját kézzel írd a szöveget, saját kézzel rajzold a miniatúrákat, iniciálé(ka)t és egyéb díszeket! A szöveget a következő művekből válaszd:

  •             a, Szegény gazdagok
  •             b, A megölt ország
  •             c, A debreceni kastély
  •             d, A magyar Faust
  •             e, Két menyegző

8. Képregény

Dolgozd fel kézzel rajzolt képregény formájában az alábbi szövegeik valamelyikét! A befogadhatóság kedvéért nagy képkockákat tervezz!

  •             a, egy tetszőleges Jókai-novella
  •             b, a Fekete gyémántok című regény egy tetszőleges részlete

9. Kiselőadás

Olvass utána Jókai munkásságának, és válogasd ki azokat a műveket, amelyek a legmeglepőbbek, a leginkább eltérnek a köztudatban élő Jókai-képtől, a leginkább alkalmasak arra, hogy bemutassák az író életművének párját ritkító változatosságát. Készíts prezentációval készült kiselőadást Az ezerarcú Jókai címmel! Prezentációdat lehetőleg korszerű program (pl. Prezi) segítségével készítsd el!

Az arany ember

1. Könyvtrailer

Ismerkedj meg a könyvtrailer manapság egyre népszerűbb műfajával, majd készíts 1–2 perc terjedelmű könyvtrailert Az arany emberhez!

2. Filmelőzetes (kétemberes feladat)

Készítsétek el egy elképzelt filmadaptáció előzetesét! Munkátok legalább 2 perc terjedelmű legyen! A feladatokat a következőképpen osszátok el egymás közt:

  • 1. diák: kidolgozza a koncepciót, megírja az előzetes forgatókönyvét, és meg is rendezi azt
  • 2. diák: felel a film technikai hátteréért (operatőri munka, látvány, vágás stb.)

3. Jelmez- és díszletterv (kétemberes munka)

Az arany ember már 1884-ben bemutatkozott a színpadon is – a regényt akkor maga Jókai adaptálta. Készíts jelmez- és díszletterveket egy új színházi előadáshoz!

  • 1. diák: 6 jelmeztervet készít
  • 2. diák: 3 díszlettervet készít

4. Dioráma

Válaszd ki Az arany ember egyik, számodra meghatározó jelenetét, és alkosd újra dioráma formájában! A technikát és a felhasznált anyagokat szabadon megválaszthatod, de ügyelj a kidolgozás részletességére!

5. Lejátszási lista

Vajon milyen zene kísérhetné Az arany embert? Készíts lejátszási listát a regényhez! Az erre alkalmas platformok közül olyat válassz (pl. Youtube, Spotify), ami az osztály lehető legnagyobb része vagy egésze számára elérhető! A lista mellé szerkessz kísérőfüzetet, amely a hallgatók kalauzául szolgál, és indokolja választásaidat, megmutatja munkád átgondoltságát!

6. Videoblog

A Senki szigetének mintája egy elterjedt, de nehezen alátámasztható elképzelés szerint a mára teljesen eltűnt Ada Kaleh lehetett. Nézz utána a sziget nem mindennapi történetének, és készíts a témáról videoblog-epizódot! Projektmunkádban térj ki arra is, hogy milyen érvek szólnak a két sziget azonosítása ellen! Videód színesítésére használj eredeti fényképeket!

7. Társasjáték (kétemberes feladat)

Tervezzetek Az arany ember világában játszódó társasjátékot! Készítsétek is el a játékot és a hozzá tartozó szabályfüzetet!

  • 1. diák: kialakítja a koncepciót, megtervezi a játékmenetet
  • 2. diák: elkészíti a játékot minden tartozékával együtt

8. Infografika

Gyűjts minél érdekesebb, a regény hátterét szemléletesen bemutató adatokat arról a korszakról, amelyben Az arany ember játszódik! (Példa: mennyit ért akkoriban egy forint? mekkora és mennyire gazdag város volt Komárom? stb.) Készíts belőlük infografikát! Használhatsz szerkesztőprogramot, de infografikád lehet teljes egészében saját tervezésű is.

9. Spin-off

Bővítsd Az arany ember világát saját novellával! Bármely szereplő lehet a munkád főhőse, bármely szálat kibővítheted, bármilyen irányba elviheted a történetet, csak arra kell figyelned, hogy a novella kapcsolódjon Jókai regényéhez, és ne keveredjen ellentmondásba vele.

10. Extra változat

Képzeld el Az arany ember rajongóknak szóló, exkluzív tartalmakkal bővített változatát, amelynek függelékeit neked kell megszerkesztened! Találd ki, mit tartalmazna egy ilyen kiadvány, és készítsd is el mesterséges intelligencia segítségével! Ne feledd: az AI által készített anyagokat neked kell megszerkesztened, azaz alaposan át kell nézned, ki kell javítanod!

Projektkövetés és bónusz

Kvíz

A bemutatóórák során készített jegyzeteid alapján, tetszőleges alkalmazások segítségével készíts egy – a témakör áttekintését, rendszerezését, ismétlését segítő – feladatsort, amelynek legalább 5 különböző feladattípusból kell állnia! A feladatsor egyik elemének egy összefoglaló igényű, legalább 50 kérdésből álló kvíznek kell lennie.

Honlap

Tervezz meg és hozz létre egy honlapot, majd a projekt során folyamatosan frissítsd! Erre a honlapra minden osztálytársad projektmunkáját töltsd fel! (Megjegyzés: a honlapfelelős munkája nem csupán annyiból áll, hogy létrehoz egy tárhelyet. A honlapot rendesen meg kell tervezni, tudatosan kell felépíteni, felhasználóbaráttá kell tenni, illetve extra tartalmakkal kell gazdagítani.)

Bónusz biankófeladat

Találj ki magadnak saját projektfeladatot, amely épüljön legalább részben a mesterséges intelligencia alkalmazására! Ügyelj arra, hogy feladatod a téma keretein belül maradjon, de a fentieket ne ismételje!